Dévaványa jellegzetes alföldi település, a Körös és a Berettyó által határolt síkságon fekszik. A város határában feltárt régészeti leletek bizonyítják, hogy a település évezredek óta lakott...
Dévaványa jellegzetes alföldi település, a Körös és a Berettyó által határolt síkságon fekszik. A város határában feltárt régészeti leletek bizonyítják, hogy a település évezredek óta lakott, első írásos emlékei az 1330-as évekből valók. A Tisza és a Körösök szabályozása előtti időkben a települéS magasabban fekvő részei nádasokkal, ingoványokkal körülvett, nehezen megközelíthető, jól védett lakóhelyet adtak az itt élő embereknek. Dévaványának a török időktől nevezik a települést, mai területén valamikor négy helység állott: Wanya, Ecseg, Kérsziget és Varsányegyház.
A település lakosainak száma 8546 fő, akiknek
Dévaványa legjelentősebb értéke a természeti környezet, határában terül el a
Dévaványa városképi jelentőségű épületei
a református és katolikus templom, mindkettő a város főterén áll. Utóbbi műemlékjellegű épület, 1908-ban épült későbarokk, klasszicizáló stílusban. A református templom újjáépítése 1887-es keletű, uralkodó stílusa a neoklasszicista. Az építmény tornya 63 magas, a Tiszántúl egyik legmagasabb templomakéntjegyzik. Említést érdemel kiváló akusztikája, amely csodálatos templomi hangversenyek rendezését teszi lehetővé.
A Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény 2000-ben nyitotta meg kapuit, és tárja az érdeklődők elé a település gazdag történeti, néprajzi értékeit, írásos és tárgyi hagyatékát.
A városba látogató turisták fogadására szálláshelyekkel rendelkezik a Vadásztársaság,
Margaréta Egyesített Szociális Intézmény, Békés Megye Képviselő-testülete
Gyermek-, Ifjúsági Otthona, Szakiskolája és
Kollégiuma turistaszállást tud biztositani
a Túzokrezervátum, és az önkormányzat.
A strandfürdő területén lehetőség van a lakókocsikkal és sátrakkal illetve a a gyógy és strandfürdő területén létrejövö, létrejött gyermek és ifjusági tábor ill. camping férőhelyeken történő elhelyézésére az érkező vendégek fogadására .
A településen kellő számú vendéglátóhely üzemel, közülük háromban meleg-konyhás étkezés vehető igénybe.
Dévaványa a Sárrét új városa büszke múltjára, becsüli a jelent és bízik a jövőben. Szeretné mind szélesebbre tárni kapuit és megmutatni büszkeségeit. A jellegzetes alföldi táj és az érintetlen természet megismerését célzó, vagy pihenni vágyó turisták számára Dévaványa ideális hely. Szeretettel várja azokat is, akik az alföldi népélet hagyományaira kíváncsiak. A látnivalókon kívül minden látogató számíthat a helybeliek vendégszeretetére is.
Dévaványa földrajzi elhelyezkedése:
A város Békés megye északi részén helyezkedik el, a Nagykunság és a Nagy-Sárrét találkozásánál. Közigazgatási határa egyben Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye határa is. A Berettyó, a Kettős-, valamint Hármas-Körös közötti síkság jellegzetes alföldi települése.
Elérhetősége:
Közúton a 4. sz. főútról a kisújszállási, a 47. sz. főútról a körösladányi, a 46. sz. főútról a gyomaendrődi leágazással érhető el. Békéscsabától 52 km távolságra fekszik. A vasúti kapcsolatot a Budapest-Békéscsaba-Arad fővonalról leágazó Gyomaendrőd-Körösnagyharsány szárnyvonal biztosítja.
Területe:
A város területe 21 673 hektár (216,73 km2), ebből belterülete 717 hektár (7,17 km2).
Népessége:
Állandó népességének száma 8546 fő (2007. január 01.). A település belterületi népsűrűsége 1192 fő/km2.
Infrastrukturális ellátottsága:
Az infrastrukturális ellátottság kedvező. A vezetékes ivóvíz, villamos energia és a gáz minden belterületi utcában rendelkezésre áll, kiépítettsége 100%-os, további fejlesztést középtávon nem igényel. A lakás-, illetve háztartásbekötési arányok: a vízhálózatnál 98,8%-os, a villamosenergia-hálózatnál 100%-os, a gázhálózatnál 77%-os, a telefonhálózatnál 57%-os, a szennyvízcsatorna-hálózatnál 76%-os. Az összes elvezetett szennyvíz helyben tisztított. Lakásállomány: 3286 db. A szilárd burkolatú utak kiépítettsége 75%-os.
Térségi vezető szerep:
Az Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás székhelye Szeghalom. A társulás megalakulása óta legaktívabb településeként társadalmi-gazdasági szervező és bonyolító szerepet vállal.
Környezet- és természetvédelem:
A település határában található a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező, Európa-hírű Dévaványai Túzokrezervátum. A környezeti tudatformálásban fontos szerepet vállalnakmagukra a település "zöld" szervezetei.
Idegenforgalom:
Az ökoturizmus keretében évente 4-5000 látogató keresi fel a Túzokrezervátumot, míg a vadászturizmus jelentős számú külföldi vadászt vonz Dévaványára. A meglévő termálvízkincs és gyógyfürdő pedig a gyógyturizmust alapozza meg. Az adottságok kiváló fejlesztési lehetőséget hordoznak magukban e három turisztikai termék tekintetében. A Strandfürdő keretein belül gyógyászati részleg is üzemel.
Dévaványa várja önt.